Jég-kék szemű, madárcsontú lány-ember,
akit a nagy havak ridegségében neveltek.
Hazáját körbemossa fagyott tenger,
a haja foszló ködben libbenő nap-lehelet.
Vonyítás üvölt a szürke hold felé...
Kövekből emeltek neki fedelet,
de szülei a tundrával váltak eggyé egyszer.
Lelkében sokáig élt a kegyelet,
ám meleg szívében társtalanság magva serkent.
Vonyítás üvölt a szürke hold felé...
Kutatott, mást nem tehetett egyebet.
Szeme egy farkasfalkára tévedt minden percben;
mondákban övék az ősi eredet,
s szabad társukká szegődni lett legújabb terve...
Vonyítás üvölt a szürke hold felé...
Bőrükbe öltözött magányos este,
majd farkas-nőként szerzett örök vadász-sebeket.
Fehér csillagok között bolyong lelke,
legnagyobb boldogsága volt, hogy farkas lehetett.
Vonyítás üvölt a szürke hold felé...
Valami darkos Dzsungel Könyve-érzés kapott el olvasás közben, ami itt-ott belehalt egy-egy percre a fárasztó gondolatra, hogy ez akár valami vérfarkas-vers is lehetn. De szerencsére második olvasásra ezt a gondolatot sikerült kiírtanom magamból. És, mondanom sem kell, elég jól tettem. Úgy csodálatos élmény volt olvasni. Mint mindig.
VálaszTörlésNagyon köszönöm! :)
VálaszTörlésOlyan verset nem áll szándékomban írni, mert úgy érzem már mindent kihoztak a témából amit lehet, sablonos lenne, ráadásul mivel sok helyen ott van, így érdektelen is... :(. Ezt a verset annak szántam, ami, szinte teljesen úgy gondoltam el, ahogyan leírtam. Ha már valamire hasonlítanám, akkor : Sia - She wolf, de ott sem a zene, inkább a szép és borús képi világ :).