Szív-bombák robbannak a lelkemben,
fröcsköl belőlük ezernyi színes,szép csillám.
A távolban fát rajzol az égre egy villám,
s csendben ülünk a padon kettesben.
Önmagam látom minden tettedben.
Temelletted egyszerre vagyok nő és kislány,
rebegtetve simogatja arcodat pillám,
s parfümöm édesen jár kedvedben.
Megkapni engem ott van tervedben,
s napozok figyelmedben, mint sirály a sziklán.
Csókod ajkamon mint harmat egy virág szirmán,
erejét engedem,hadd terjedjen.
Ha én írom, nem szeretem a ragrímet. De másoknál olvasva olyan frappáns és gyönyörű tud lenni. Bár a rímeknél is jobban megfogott a tartalom. Most valahogy annyira át tudtam érezni minden szót. Egyetlen furcsa fenntartásom a képpel kapcsolatban vanb. Bár ez is szemlyes. Érdekes módon nekem a te versed (valószínűleg a villám miatt, egyébként) egészen más színeket fest a fejemben, mint ez az őszi táj. Sokkal hidegebb, kékebb, s ha látok fákat, azok nem csupaszok. Én egy nyári záport vizualizálok bőrig ázott, de boldog egynyári szerelmesekkel :)
VálaszTörlésKöszönöm! Én is utálom a ragrímet,de őszintén szólva ez egy kicsit összekapkodott vers, nem tartozik a legjobb írásaim közé,sőt... de nem baj, ez most ilyen lett!:)))
VálaszTörlésEgyébként nagyon egyetértek,de a Google képkereső nem volt valami nagyon hasznomra, mert egyetlen ideillő képet sem találtam. Amúgy az első versszak inkább lelki jelenéseket tükröz, az igazi pad egy bevásárlóközpont elhagyatott emeletén van.(Ki gondolná??:)) Olyanról meg pláne nem volt kép! :D