2013. 06. 28.

Napfogyatkozás

Földünk nyomasztó sötétbe borult,
a Nap korongja most fekete űr.
A fény pár percre pihenni vonult,
s az összes teremtmény remegve tűr.

Fent két bolygó ünnepli a nászát,
a lenti lelkek az égre néznek;
nem látnak mást, csak az Isten vásznát, 
s igen titkolnák, hogy mégis félnek.

Őrli lelküket a fojtó homály: 
A bűnös világ pusztulása ez?
Akkor elvesznek végleg a csodák,
elkárhozottak tisztulása lesz.

Áll a levegő, nem mozdul a tér,
szívbemaróan ijesztő a csend.
Az állatokban is meghűlt a vér,
s nem ad megnyugvást semmilyen faszent.

A legfeszültebb másodperc végén
a fekete szem vér-tüzesbe vált;
a borzongató üresség szétég,
s halálfélelem-vágtája megállt.

Lassan megenyhül a reszketegség,
ím, az Úr megmutatta erejét.
Kik tanításait megvetették
azoknak ez halálos vereség.

2013. 06. 27.

Kísértő vágy - hexamater

Rózsafüzér susog ékszerül álmatag, ősz, puha szálú
copfjainál. Szeme árnyakat őriz a régi időkből.
Bús hite által egy ősi imába apadt alak égő
őr-szeme nézi. Az áporodott levegő a rideggé
vált szerető suta képe felől, öregíti a lényét.
Isten előtt tagad átkos igéket, idézi a zsoltár
hősi sorát, noha már maga sem hiszi. Fáj-teli szárnyú,
égi madár köröz álmai szirtje fölött. Az időkről
vijjog, a vágy kusza perceiről. Az apáca a félő
bűntudatával elűzte bigott, kies égre. Hideg fény
gyúlt ideg által a földre dobott hiten. Ámde a békét
nem leli. Azt az Egy Isten emészti tüzes csupa-poklán.

2013. 06. 25.

A sámán tüze - hexameter

Népzene hallik a sátorok árnya felől. Vörös ívű
lángok az égig is érnek. Az őz-szemek óvatos, őrző
révületében a tűz buzog. Ősi hitét ezer, apró
füstalak által a nép tudatába emészti. A sámán
nyárt sirató dala szívbe maró. Totem állatok érző
lénye les őrszemül. Áldoz a fény. Korom-égen a titkos
énekek ím, elenyésznek. Emészti a szép, ködös-ízű,
égbeli szél a sok illatot. Érleli lágyan a nősző
fű karimás levelét. Idején kese, éjjeli vadló
tűnt fel az ében-idő talaján. Szeme ég, noha ágán
szíve zugának a biztosan-áldozat illati-vérző
bélyege. Átmegy a tűz melegén, igaz Úr keze gyilkos.




2013. 06. 24.

Az utolsó faun

Rózsákból fonott koszorút aggatott vörös hajába,
s körüllengték tulipán párlat-szerű illatok.
A hold felkelte után szép lába átváltott patába,
és így rejtezve lesték őt a régi csillagok.

Könnyes szemmel gondolt az elfelejtett, régi anyára,
akinek lelke az ég kék-sötétjén irgalom.
Bizton tudta, övé lesz az utolsó faun halála,
a földön fekve, magányosan mindent itt hagyott...

2013. 06. 23.

Csak mellettem lehet maradásod ♥

Az élet hömpölygő próba-tengerében
lennék semmiből ott termett Ararátod,
s nem mint vízből leskelődő meredélyek,
nők, akiknek nem csak bőre alabástrom...

Mint másvilágban boszorkány meselények,
két karom nyugalomba visszavarázsol.
Ahogy nyirkos barlangban a denevérnek,
csak mellettem lehetséges maradásod...

2013. 06. 21.

Erdőtűz

A levegőben füstszag száll,
a földeken Ő gyújtott meg féktelen tüzet.
Ez őszön marad el végleg a szüret,
pokol volt a varázsló nyár.

Sok repedt, agyaggá sült sár
elhamvadt pernye sokasága alatt nyüved.
Zsenge ágakra nem hoz tavasz rügyet.
Isten szemében nem nagy ár...


2013. 06. 20.

Farkassá

Jég-kék szemű, madárcsontú lány-ember,
akit a nagy havak ridegségében neveltek.
Hazáját körbemossa fagyott tenger,
a haja foszló ködben libbenő nap-lehelet.
Vonyítás üvölt a szürke hold felé...

Kövekből emeltek neki fedelet,
de szülei a tundrával váltak eggyé egyszer.
Lelkében sokáig élt a kegyelet,
ám meleg szívében társtalanság magva serkent.
Vonyítás üvölt a szürke hold felé...

Kutatott, mást nem tehetett egyebet.
Szeme egy farkasfalkára tévedt minden percben;
mondákban övék az ősi eredet,
s szabad társukká szegődni lett legújabb terve...
Vonyítás üvölt a szürke hold felé...

Bőrükbe öltözött magányos este,
majd farkas-nőként szerzett örök vadász-sebeket.
Fehér csillagok között bolyong lelke,
legnagyobb boldogsága volt, hogy farkas lehetett.
Vonyítás üvölt a szürke hold felé...


2013. 06. 19.

Évához másképp

Csontig hatoló, borzongató télen
nap-gyertya lángvirága jégszilánkká fagyott.
Fénye nélkül rideggé vált az Éden,
így csökevényes almáért nyúl fehér karod.

Sok imádságtól felkopott a térded,
Isten kegyelméhez szól a hontalan dalod;
az üdvéért hullatnád első véred,
s méhedből virágoztatod fel ember-fajod.

Legyél, ki előtte bárányként béget,
nem hinthetsz a Férfi húsába kétely-magot.
Szívedben anyaság-madár vert fészket,
s, hogy megbűnhődj érette némán állva hagyod.



2013. 06. 18.

Karma

Rég voltam egy neandervölgyi barlanglakó,
ki várja társától a levadászott gyapjas mamutot.
Első ember-pár tagjaként, mint fészekrakó
olyan szikár asszony, kitől a vad nyúzását tanulod..

Riadt őzként fenséges lejtőkön vágtáztam,
aki rácsodálkozik a magas égen járó napra.
Az alacsony, zöldellő bokrokat pásztáztam
titkos szerelmek és gyöngyöző bogyók után kutatva.

Aztán bigott, vallási fanatikus nőként
minden egyes napom csupán önmegtartóztatásból állt.
Az Urat választottam a testemhez őrként,
s az örömtelen imádságok sora a részemmé vált.

Bársony báli ruhás francia úrhölgy voltam,
kinek dekoltázsára sok kristálycsillár fénye ragyog.
Kérőkkel gyönyörködik az ezüstös holdban,
ám a szíve csak egy rongyos, szegény poétáért sajog.

Éltem útszéli prostiként neccharisnyában,
s ha kövér uracskák néztek rám, elhúztam vörös számat.
Autókba szállva, mint madár kalitkában
a szabad lelkem messze vágyik és sorsa ellen lázad.

Körömcipős nő voltam, ki cigarettát szív,
s várja haza fekete-fehér férjét, mint a filmeken.
Füstös fodrászatig is kis sárga taxit hív,
s fogait villantva nevet a legmodernebb vicceken.

2013. 06. 14.

Hogy neked tessék ♥

Fülledt nyáron, narancsos égbolt előtt
vért vadászó denevér lennék;
te pedig szarvas, vadász által lelőtt,
s én húsodból fogyasztó vendég.

Lepke lennék, pók hálójával beszőtt,
s te keresztes,a spájzban-felség.
Gazos kertként, mit zöld inda körbenőtt
rózsát nyitnék, hogy neked tessék...

2013. 06. 13.

Zsánerkép anno ♥

Meztelen álltam az ablaknak háttal,
a város hideg nyáresti levegője megcsapott.
Taxik tülkölése nekünk a nászdal,
cigarettám hamva mit kopott bakancsom megkapott.

Víz várta lúdbőrös testem nagy káddal.
- A mélyről kapart őszinteség szemedben meghatott. -
Kormos lelkem tisztulhat habok által?
Vagy bélyegül szívemben a sok hazugság megfagyott?

Belém került titkod a meleg nyállal...
Hidd el, engem szeretni bárka, ólommal megrakott.
Úgy vagyok csak veled, mint tél a nyárral;
hogy sosem leszünk együtt, az a sors által megszabott.


2013. 06. 11.

Vágyódás ♥

Elterül a kobalt-ég, üstöke narancs színbe réved,
alatta lustán pihen a Mecsek, benne csöndes élet
nyújtózik halkan: Fészkek takarva sok zöld ágtól...
Csupán vékony ablaküveg választ el e tájtól.

Megbúsult szemem szüntelenül a messzeségbe téved.
Tudom,távol,folyókon,rónákon túl lelnélek téged,
de ha ott lennék veled,csak elszöknék a vágytól,
hogy pusztaságban fogadjam: "Nem vigyázlak mától!"

Ám puha, csillagtalan estében a sok emlék éget.
Mint láng mi felperzseli a lepkét, érinteném lényed;
de elhamvadna tüzem, nem álmodok e nászról.
Hűvös ez az éjjel,csöndes... szokatlan a nyártól.

2013. 06. 10.

Hó-páva

Élő hó-csipke bokor az albínó páva,
szerelmese elé csontszín tollait tárja.
Pusztultával selymes szemei vázába kerülnek,
pogány oltár márványán a meleg naptól hevülnek.

Majdan, ha porrá hamvad, akkor sem vesz kárba,
létének szemcséi átlényegülnek másba.
Apró élet-sejtjei földi magokba vegyülnek,
amelyekből bókoló csillagvirágok kerülnek.

2013. 06. 07.

Tetovált szív ♥

 Egy ősi isten arcodra véremből rajzolt
húsba égő bélyegül szerelmi rúnákat.
Megnagyobbodott szívedbe tintával karcolt
egy szép nevet, amelyből árad a búbánat.

Bordák alól lelked-keze enyémbe markolt,
szénből gyémánttá tette, követve múzsákat.
Hideg kő belsejében apró szikra vackolt,
majd tűztengerré válva testünkön túláradt.



2013. 06. 06.

A padunkon ♥

Szív-bombák robbannak a lelkemben,
fröcsköl belőlük ezernyi színes,szép csillám.
A távolban fát rajzol az égre egy villám,
s csendben ülünk a padon kettesben.

Önmagam látom minden tettedben.
Temelletted egyszerre vagyok nő és kislány,
rebegtetve simogatja arcodat pillám,
s parfümöm édesen jár kedvedben.

Megkapni engem ott van tervedben,
s napozok figyelmedben, mint sirály a sziklán.
Csókod ajkamon mint harmat egy virág szirmán,
erejét engedem,hadd terjedjen.



2013. 06. 05.

Bálvány ♥

Aranyporral kentem be a testem,
mézesen ragadt rám, beitta minden sejtem.
Falakból forróság, rózsa illatú áradt,
bensőmben plazmám nyargalón lázadt.

Kőből faragott Erósz a szentem,
márványréteg alól őt kifejteni kezdtem.
Mögüle te léptél elő, születés-fáradt,
hogy súlyos lelkedet belém átadd.

Én általad valami új lettem,
lányból nőként mellőled, fényedből felkeltem.
Hangodtól szemem mindig véres könnybe lábad,
kezednek nyoma húsomon szárad...

2013. 06. 04.

Sóhajtva teremnek a rónák

Sóhajtva teremnek a rónák 
a magyar utakon.
Földjükben vérből szövött óság
pulzál a lyukakon,
sarjadó, szép gyümölcsén kórság
a csendes nyugalom.
Magjukban ott rejlik a jóság,
isteni jutalom.






2013. 06. 03.

A woodoo papnő

Fekete-Afrika lélegző dzsungelei között
életre kelt a papnő, szíve szenvedéssel szövött.
Bőre ében, s kígyó-szeme a nap után szaladt,
az évezredek hajnalán, bíborló ég alatt.

Vele fogant fekete mágia, titkokkal kötött,
ősi isten jelét hordta maszk-szerű arca mögött;
lelkébe féreg vájt, s szívéből gonoszság fakadt,
irtóztató bűnt tett, míg az égen a hold haladt.

Saját sűrű,sötét vérébe csontocskákat törött,
és abba fekete földön termett mérgeket köpött;
halált hozó villás nyelve fullasztón megdagadt,
konok lénye vad testébe örökre bennszakadt.