Földünk nyomasztó sötétbe borult,
a Nap korongja most fekete űr.
A fény pár percre pihenni vonult,
s az összes teremtmény remegve tűr.
Fent két bolygó ünnepli a nászát,
a lenti lelkek az égre néznek;
nem látnak mást, csak az Isten vásznát,
s igen titkolnák, hogy mégis félnek.
Őrli lelküket a fojtó homály:
A bűnös világ pusztulása ez?
Akkor elvesznek végleg a csodák,
elkárhozottak tisztulása lesz.
Áll a levegő, nem mozdul a tér,
szívbemaróan ijesztő a csend.
Az állatokban is meghűlt a vér,
s nem ad megnyugvást semmilyen faszent.
A legfeszültebb másodperc végén
a fekete szem vér-tüzesbe vált;
a borzongató üresség szétég,
s halálfélelem-vágtája megállt.
Lassan megenyhül a reszketegség,
ím, az Úr megmutatta erejét.
Kik tanításait megvetették
azoknak ez halálos vereség.