Az élet hömpölygő próba-tengerében
lennék semmiből ott termett Ararátod,
s nem mint vízből leskelődő meredélyek,
nők, akiknek nem csak bőre alabástrom...
Mint másvilágban boszorkány meselények,
két karom nyugalomba visszavarázsol.
Ahogy nyirkos barlangban a denevérnek,
csak mellettem lehetséges maradásod...
Szép sorok, mint mindig. Szavai nyomán eljátszották egy gondolattal, amivel talán nem lett volna szabad. De most mar mindegy. Mar megszoktam, hogy elszomorodni járok a blogodba :D legalább itt ki érzek magamból minden negatívan és nem a környezetet terhelés vele :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm!:)
VálaszTörlésHééé, pedig vannak azért vidám verseim is, szerintem most ez sem szomorú. Viszont megértem, hogy mire gondolva, miért szomorodtál el.... Minden összejöhet még, Rose! Puszi! :)