Nyűhetetlen vér nemzett engem
hulló hársfavirágok enyhet adó árnyán;
nagy kertes házba, ahol muskátlis a párkány,
s hallhatom a hontalan csendet.
Mézeskalács-szívű anyámat őrzöm:
Üvegcsontú, fehér madár az ágyban,
méltósággal vívja harcát vak lázzal.
Cigaretta füstöl: az élet-gőzöm.
Fájdalom jár át minden sejtet,
s apám zordsága sem ad enyhet.
Mint az eldobott csikk, mi magába hamvad,
úgy vagyok egyedül a világban hagyva.
Bár nem sírok sosem, csak ha mar a hagyma,
de, hogy a megadás karmát belém marja
azt nem hagyom. Itt minden rendben.
Nyűhetetlen vér nemzett engem.
valahogy rémlik nekem egy hasonló vers tőled... mintha már el is linkeltem volna a Vad Fruttik Nem hiszek c. számát hozzá, s leírtam volna, hogy mennyire az jutott eszembe és hogy mennyire megráztak a soraid. Látod, nem tudok újat írni...
VálaszTörlésDe mégis! Azt mindenképpen le akartam írni, hogy a füst+cigi motívum mennyire tetszett :)
Köszönöm!:) Ez gyakori visszatérő elem a verseimben, nem direkt. A dal valóban nekem is rémlik, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnál újat mondani!
VálaszTörlés