2013. 07. 23.

Először templomban

Csak pár éves lehettem, 
mikor megbomlott elméddel 
elvittél a templomba.
Groteszk volt, ahogy vezettél
antidepresszáns-ritka hajaddal.
Deformált szentképek,
áhítathoz élénkek, vér-és sárszínűek,
s köröttünk, mint millió halálbogár
sok dohszagú, ismeretlen öreg hajlong.
Nem a kedves, a pőre lelkű,
de a csontkemény.
S akkor ott megláttam. 
A mindennek közepén 
a feszületet, hatalmas bronzkirályt. 
S intettél csendre, 
azt mondtad ez nem Isten, 
csak annak fia. 
Szerintem az sem, csak darab fém, 
mit jó pénzért vennének át telepeken, 
ha nem félnék az Egy Igaz Istent. 
A pap kántált, nem láttam, eltörpült, 
annak túl nagy volt keresztje. 
Imákat zokogtál, s öledben állva, 
sírtam én is, de nem tudtam miért. 
És mint te, néha hiszek, 
s olykor átkos szavakba 
némul el hitem.




2 megjegyzés:

  1. Én 2 éves lehettem kb, amikor először templomban voltam. Apukám katolikus, anyukám nem jár templomba. Én sose szerettem apukámmal menni vasárnaponként, de muszáj volt. Aztán 14 évesen egyszer összevesztem apukámmal. Soha többé nem kellett templomba mennem. Csak vakációkon, mint túristalátványosság megnézése. De jól emlékszem az érzésre...Nos, az pont ilyen volt.
    Nagyon szép vers, pontosan ad vissza valamit. Éppcsak nem nagyon tudom, hogy mit, csak annyit, hogy közel áll hozzám.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm! Megmagyarázni speciel én sem tudom... :).

    VálaszTörlés