Eleven hús vagyok csupán,
ami lélegzik és mozog
és megrándul belül,
a bal pitvar körül,
ha kérges kezek simogatnak.
Anyám reszkető, foltos kezei.
Érintésétől koponyámba fészkel
egy kajszibarack magja,
féltekéimben gyökeret bont és
zsönge rügyet fakaszt.
S majdan, érdes terméséből
alacsony, szőke nő szakajt,
- hasonlatos, mintha anyám lenne az -
úgy adja a karon ülő kezébe.
Elrebbent mozdulat, szétmállott
polaroid-emlékkép, és én
két gyógyszeradag között
tépkedem a hontalan gondolatot, hogy
hogyan mondjam el neki,
hogy hiányzik, aki volt, és az is,
aki lehetne egy boldogabb világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése