Egy szép pohár vörösbor, a peremén rúzsnyom,
mindkettő, mint a vér sűrű és nehéz.
Belehullott szempillám engedem, hadd ússzon,
úgy, ahogy bennem úszik el az egész.
Hűlését húzhatnám,de már várom,hogy múljon,
túl sok idő eltelt, ő mégis lenéz.
Engedhetném neki,hogy még rágja a húsom,
de ezt a szerelmet eszi a penész.
A lelkemhez lejutni csak tövises úton,
csillagok között, miket tüske recéz.
Rám nem hallgatott és most szívét összezúzom,
máskor már biztos nem lesz ilyen merész...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése