Az almáskertben

A nagy almáskertben sétáltam,

ahol a fű buja, lég párás;

nehéz illatot ontott a föld,

hullott, hullott az égi áldás.

Apró kreatúrák neszeztek,

susogtak ágak és levelek,

s az almák halkan összesúgtak: 

megérezték jövetelemet.

Megpillantottam fáknak fáját,

királynőként magasdott fölém.

Vörös termését ringatta épp

világnál is idősebb ölén.

A Szárnya-fosztott, Mennyből-bukott

előkúszott dús lombok közül.

Csend lett. Negédesen sziszegett

az Isten nagy árnyéka mögül.

Torz teste hideg volt és síkos,

féltemben messze elszaladtam.

Hallottam, nevettek az almák,

s borzongott a pázsit alattam.

És felragyogott a fényes ég,

színe szemkápráztató azúr.

Magasba emeltem fejemet,

láttam, reám mosolygott az Úr.