Kemény
napok voltak,
tiszták, hófehérek.
Reszketett a holnap
anyám keze alatt.
Úgy mosta a szennyest,
úgy varrta az álmot,
az édest, a csendest
párnám huzatjába.
Fényes napsugárban,
derengő hajnalon,
s örök-forró lázban
várom, egyre várom:
Elgurult gyémántok
- földre hullt csillagok -
csak eddzenek lángok,
hogy ragyoghassatok.
tiszták, hófehérek.
Reszketett a holnap
anyám keze alatt.
Úgy mosta a szennyest,
úgy varrta az álmot,
az édest, a csendest
párnám huzatjába.
Fényes napsugárban,
derengő hajnalon,
s örök-forró lázban
várom, egyre várom:
Elgurult gyémántok
- földre hullt csillagok -
csak eddzenek lángok,
hogy ragyoghassatok.
Látom, visszatértél :) örülök neki, mert még mindig nagyon szeretem a verseidet. Képzeld, mikor a párnás részt olvastam, átjárt egy illat és egy azonosíthatatlan ölelésmeleg érzés. Csak mire a végére értem, jutott eszembe, hogy az egyik legjobb fiúbarátom jutott eszembe, aki egyszer hajnali háromkor hurcolt el magához, mert nem voltam jól és ragaszkodott hozzá, hogy az ágyában aludjak, ő meg a földön egy hálózsákban. Valahogy róla szólt nekem az egész vers :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Ezt alapvetően egy anya-versnek szántam, de ez a jó a versekben: mindenki megtalálja benne magát.
Törlés